FÉNYTERÁPIA

Életünkben kiemelt szerepet játszik a fény. A fény, mint gyógyító erő évezredek óta jelen van az orvoslásban. Mostanra a tudomány eljutott arra a fejlettségi szintre, hogy mesterségesen is képes gyógyító erejű, polarizált fényt kibocsátó eszköz megalkotására.

Amikor a keleti orvoslás és a nyugati orvostudomány összefog, hogy közösen létrehozzon egy olyan kezelési módszert, mely mindkettejük tudásán alapul, abból érdekes dolgok születhetnek. Érdekesek, de nem haszontalanok.

A fényterápia természetes úton hat. A fényterápia felüdíti a testet-lelket. A fény energiája behatol a testünkbe, és ott serkenti a sejtanyagcserét, ezáltal elősegíti a test saját regenerációját, felgyorsítja annak gyógyulását.

Hatása kiemelkedő a fájdalomcsillapítás, szövetregenerálódás, sebgyógyítás, immunerősítés terén. Rendkívül eredményesnek bizonyul gyulladásos tünetek csillapításakor, és mivel a testben jelentkező fájdalmak zöme gyulladásos eredetű, a fényterápiával ezen fájdalmak nagy többsége sikeresen kezelhető. Egyaránt használható kopásos és gyulladásos ízületi betegségeknél, és a kezelések ideje naponta mindössze néhány percet vesz igénybe. A fájdalom helyétől, mértékétől és milyenségétől függ, hogy naponta hány alkalommal, hol és hány percig kell kezelni a beteg testrészt.

A fényterápiás kezelés alkalmazható többek között reumatológiás, fizikoterápiás, sportorvosi és izomfájdalmak esetén, használható bármilyen szervi fájdalom, nőgyógyászati problémák, cukorbetegség, pszichés és depressziós tünetek, sebgyógyítás, vérnyomás-problémák, fekélyek kezelésére is.

A fényterápiás kezelést bárki el tudja végezni, aki birtokában van egy komoly fényterápiás készüléknek, illetve a hozzá mellékelt tájékoztató füzetnek.

Egy fényterápiás készülék hosszú távú befektetés az egész családnak. Ára ugyan nem két fillér, ugyanakkor mindig kéznél lesz, ha a családban bárkinek ilyen-olyan fájdalmai jönnének elő. Amennyiben összeadjuk azt a pénzt, amit betegség esetén gyógyszerre költünk, hamar összeadódik egy fényterápiás készülék ára. Rendszeres használata preventív jelleggel is ajánlott, naponta pár perces kezeléssel elejét vehetjük a későbbi megbetegedéseknek, és egyensúlyban tarthatjuk sejtanyagcserénket. Engedje meg, hogy bemutassam családunk fényterápiás eszközét, melyet mi csak úgy hívunk "NAPOCSKA":

Eleinte, mint minden új "kütyü-mütyünél", hitetlenkedve olvastam a leírását. Aztán a barátnőm, akinek a hivatása eddig is a gyógyítás volt, megvásárolta. Vendégségben jártam Nála éppen, amikor a fogam szörnyen elkezdett fájni. Ha valamit, akkor a fogfájást nagyon nem vagyok képes tolerálni. Továbbra is hitetlenül, de hagytam, hogy az arcomhoz tegye ezt a készüléket. És akkor megértettem, hogy miért is kapott becenevet, és miért is vásárolja meg mindenki, akin csak egyszer is segített a sugaraival.

Én is megvásároltam. Nem volt könnyű összespórolni és kifizetni ekkora összeget, de egy percig sem bántam meg. Nagyon megérte! Sőt! Azóta már azon gondolkodom, hogy ha nem szeretnék állandóan sorba állni a használatáért, mert a családom, és az ismerőseim non-stop elkérik, hol erre - hol arra a fájdalomra, vagy csak mert olyan kellemesen megnyugtatóak a sugarai, akkor időszerű lenne egy "Napocskát" külön megvásárolnom.

Miért pont a Medolight? Egyebek között azért, mert a Medolight harmadik generációs készülék a legújabb tudományos eredményeket használja fel a gyógyításban:

- 108 db fénykibocsátó diódát alkalmaz lézerfény helyett. (Lézer fény csak szigorú orvosi ellenőrzés mellett lenne alkalmazható.) A szórt fényt adó diódák esetében, melyek vörös, illetve infravörös tartományba tartozó elektromágneses hullámokat sugároznak ki, a túladagolás veszélye kizárt.

- Közvetlenül a sejtekre hat, 6-8 cm mélyen behatol a szövetekbe. Állandó fénye megnyugtatja a sejtfalat, csökkenti a gyulladást, és lazítja az izmokat. Optimálisan segíti a sejtek gyógyulását, a haemoglobin is ezen a hullámhosszon nyeli el a legtöbb fényt. Sérülések és zúzódások esetében a gyógyulási idő drasztikusan csökkenhet.

- Pulzáló fénye serkenti a sejten belüli fehérjetermelést, és ezáltal gyorsítja a gyógyulást. A jótékony hatás a fény kikapcsolása után is fennmarad egy ideig.

Segítség - azonnal, mindenkinek: éltető felfrissülés tíz perc alatt. A köldök felett a hason a 4. programmal tíz percig világítva azonnali felfrissülést érhetünk el. Akkor a leghatékonyabb, amikor kezdünk elfáradni. Munkahelyen, a volán mögött, vizsgaidőszakban, vagy akár otthon. Betegség megelőzés, a szervezet ellenálló képességének javítása céljából az 1. programmal a gége valamelyik oldalát tíz percig megvilágítva a teljes vérmennyiségünk több, mint felét fel tudjuk frissíteni.

- Nőknek: Nőgyógyászati problémák hatékony megelőzése és kezelése, kozmetikai alkalmazások.

- Férfiaknak: Prosztata problémák hatékony megelőzése és gyógyítása, kivéve rákos megbetegedések esetén. Potencia növelés.

- Babáknak: Emésztési problémák hatékony enyhítése közvetlenül a hason, 3. programmal. Allergiás tünetek megszüntetése. Gyerekeknek: szervezet ellenálló képességének javítása

- Gyógyulni vágyóknak: Több, mint 60 kórkép esetében klinikai körülmények között ellenőrzött, részletesen kidolgozott terápiás alkalmazás segíti a gyógyulást

A készülék európai termék, kizárólag a ZEST csoport gyártja. A magyarországi kizárólagos forgalmazók (mint pl. én) közvetlenül a gyártótól szerzik be a gépeket, üzletekben nem kaphatók.

A medolight készülék megfelel az EU gyógyászati eszközökre vonatkozó EU 92/43/EEC direktívájának. A medolight készülék az alábbi szabványoknak felel meg: EN-60601-1, EN-60601-1-2, EN-60825-1 Made in EU

Amennyiben szeretné a készüléket kipróbálni, írjon, hívjon egy időpont egyeztetésért. Ha Ön nehezen meggyőzhető, akárcsak Én, kérje e-mail-ben a részletes prospektust.

Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154
Skype: Energildi
 

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2010 © Minden jog fenntartva!