CSAKRA

Auránk hét fő örvénylő körből álló energiarendszerrel van összefüggésben. A szanszkrit eredetű "csakra" szó magyar jelentése "kerék", amit gyakran lótuszvirágokként ábrázolnak, tölcsér vagy virágkehely formája miatt. Valószínű onnan kapta nevét, hogy a tisztánlátók örvénylő energiaként érzékelték, hisz tölcsérszerűen keskenyedő áramlásként járják át a szervezetet. Az aura minden rétegéhez csatlakozik egy csakra. Az első három csakra és auraréteg a fizikai világhoz, fizikai szinthez kapcsolódik.

A csakrák egyfajta energiatölcsérek (energiát szívnak fel az Egyetemes Energiamezőből), melyeken keresztül fizikai testünk energiát kap, illetve, ha bizonyos energiákból többlet keletkezik, akkor a csakrákon keresztül adjuk tovább a felesleget környezetünknek. A csakrák az ember érzékfeletti részeivel közös szervek, s minden testben sajátos feladatuk van.

A csakrák a gerinchez és az idegrendszerhez különböző mirigyeken és idegdúcokon keresztül kapcsolódnak. A teljes csakra-rendszer rendkívül összetett. 7 fő, és több, mint 300 kisebb csakra van az emberi testben. A testen kívül is elhelyezkedik néhány nem-fizikai csakra. A csakra-rendszernek és a rendszer hálózatának részletes térképét évezredeken keresztül használták a keleti gyógyításban és miszticizmusban (pl. akupunktúra.)

A csakrák erőközpontok, melyek harmonikus működésük esetén transzformátorokként alakítják át a szervezet és a kozmosz energiáit, s azokat így közvetítik egymás felé. A csakrák az ember fizikai szemmel láthatatlan, szellemi részeinek szervei. A fizikai test a normális érzékszervek számára is érzékelhető, az embernek azonban vannak olyan finomabb testei, amelyek az érzékfeletti, vagy más néven szellemi világhoz tartoznak. A csakrák ott keletkeznek, ahol bizonyos szellemi energiaáramlatok tartósan keresztezik egymást. Ezeket a csatornákat nadi-knak vagy meridiánoknak nevezik, melyek közvetítésével az energiaáramlás az étertesten belül zajlik. Számuk hetvenkétezer. Ahogy a vérerek a vért szállítják, úgy áramlik ebben a finom hálózatban az energia. Ahol hét vezeték keresztezi egymást, ott a nyolcvannyolcezer akupunktúrás pont egyike, ahol tizennégy, ott a huszonegy mellékcsakra egyike található. Huszonegy energiapálya metszéspontjában pedig a főcsakrák helyezkednek el.

A hét főcsakra a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működik. Lelki összhang hiányában rezgésszámuk megváltozik, s a csakrák vagy túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látó színváltozásként észlel. Ezek a változások hatással vannak az étertestre, illetve azon keresztül a fizikai testre is, így idővel szervi panaszokat, betegségeket is előidézhetnek. A lelki zavarok megszűnésével a csakrák működése, a szervezet energiaellátása helyreáll, s életbe léphetnek az öngyógyító mechanizmusok. Az étertestben a csakrák felelősek az életerők áramoltatásáért, és a test egészséges működését fenntartó energiákért. A csakrák fejlődése teremti meg az alapját annak, hogy a szellemi világokat és azok lényeit megismerjük, így a csakrák szellemi érzékszerveknek is tekinthetők.

Minden csakrának elsősorban biológiai funkciója van. A csakra a fizikai test megfelelő testrészének idegeivel áll közvetlen kapcsolatban. Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ezáltal információkkal is a szerveket, végtagokat és a sejteket. Ha a test egy területén - például egy szerv aktivitása által - energiatöbblet keletkezik, akkor a megfelelő csakra a környezetbe vezeti el a fölösleges energiát. Ha a táplálékláncon át valamilyen okból megszűnik a test energiaellátása, az ember képes bizonyos ideig a csakrákon keresztüli energiaellátás segítségével is élni.

Ezzel szemben a csakra nem képes a tevékenységét teljes mértékben beszüntetni. Egészen lassú mozgásban marad, és a megfigyelő azt gondolhatja, hogy teljes nyugalomban áll. Ha egy csakra teljesen leállna, úgy körülbelül 3 percig tartana, amíg a fizikai testnek a csakrán át energiával ellátott sejtjei meghalnának.

Kellemetlen érzésekre úgy reagálunk, hogy blokkoljuk érzéseinket, ezzel leállítjuk az energiaáramlást. Ilyen esetekben a csakrákban torzulás, blokk keletkezik. Minden negatív élmény okozhat ilyen sérülést. Ha csakráink jól működnek, nyitottak, meghatározott irányba forognak, megfelelő energiaáramlás történik köztünk és a világ között. Ha csakrákban működési zavar található, abban az esetben az auratest is gyengül, megsérül. Az egészség érdekében az összes csakrának nyitva kell lennie.

A csakra bizonyítottan mindig az óramutató járásával megegyező irányba forog (normálisan működnek, nyitottak), amikor a környezetből energiát vesz fel, és ellenkező irányba, ha energiát ad le. Ezek a forgásirányok minden élőlénynél, férfiaknál, nőknél, időseknél és gyermekeknél, növényeknél és állatoknál azonosak.

Jól működő csakra nyitott tölcsér része kb. 15 cm, a mellék csakra 2-3, az akupunktúrás pontok kb. 1 cm-esek. Mivel az aura színes, és a csakrák auránk részei, ezért a látók a csakrákat is színesben látják.

A csakrák neve, elhelyezkedése, színe, eleme, kapcsolódó testrészek, élefeladata

Gyökércsakra

Színe: vörös.
Eleme: föld.
A gerincoszlop alján, a gát és a végbélnyílás között található. A föld energiája tölti.
Kapcsolódó testrészek: gerinc, csontok, fogak, köröm, végbél, vastagbél, izületek, vérképzés, sejtképzés, vérnyomás, testhőmérséklet.
Endokrinmirigy: mellékvese. Hormon: adrenalin, noradrenalin
Életfeladata: A törzsi szellem megélése, a gyökerek, ősök, család. Ezen a szinten tapasztaljuk meg a fizikai érzéseket, öröm - fájdalom, a stabilitást.
Harmonikus működés: Egészséges kapcsolat a fizikai, anyagi világgal. Egészségesek, erősek vagyunk, két lábbal állunk a földön.
Túl működik: Erős én-központúság, fizikai vakmerőség, durvaság, düh, agresszió, birtoklási vágy, túlzott materializmus.
Alul működik: Csekély önbizalom, önromboló viselkedés, határozatlan, félénkség, félelem, aggódás.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, csonthártya, izületi gyulladás, túlsúly, székrekedés. Harmonizáló kép: napfelkelte, naplemente, természet, a föld illata
Alulműködésnél: piros.
Túlműködésnél: zöld.


Szex- Szakrális csakra

Színe: narancs.
Eleme: víz.
A nemi szervek és a köldök között található.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlop keresztcsonti szakasza, medence, nemi szervek, vese, hólyag, nyirokfolyadék, kiválasztás, női ciklusok
Endokrin mirigy: ivarmrigyek. Hormon: tesztoszteron, ösztrogén, progreszteron Ezen a vivőeszközön keresztül nyilvánul meg érzelmi életünk, a másik nemmel való kapcsolatunk, kreativitásunk.
Életfeladata: Alkotás, a teremtő energia felhasználásával.
Harmonikus működés: Bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, lelkes, érzelem gazdag, kreatív ember. Életében a szerelem az érzékiség a megfelelő helyen van.
Túl működik: Érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtött.
Alul működik: Szex elfojtása, visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalom hiánya, túl szigorú önmagához, ok nélküli bűntudat.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, derékfájás, frigiditás, impotencia
Harmonizáló kép: vízparti séta, úszás, forrásvíz, holdfény
Alulműködésnél: narancs
Túlműködésnél: kék


Erő- Napfonat csakra, Solar-plexus

Színe: sárga.
Eleme: tűz.
Köldök felett kétujjnyira helyezkedik el.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, hasüreg, emésztőrendszer, gyomor, máj, lép, epe, izmok, vegetatív idegrendszer
Endokrinmirigy: hasnyálmirigy, pancreas. Hormonok: glukagon, inzulin
Életfeladata: Az öntudat megerősítése.
Harmonikus működés: Tiszteli önmagát és másokat, sugárzó életerő, nyitottság, kisugárzó, életvidám, élni akarás, tettvágy, egzisztencia, tapasztalatok feldolgozása.
Túl működik: Hatalmaskodás, ítélkező hajlam, fensőbbséges gőg, mások érzéseinek és akaratának figyelmen kívül hagyása, düh, munkamánia.
Alul működik: Önbizalom hiánya, félelem, kedvetlenség, bizonyítási vágy, állandó meg erősítésre van szüksége, túl fontos számára mások véleménye, fél a magánytól, sikertelenség érzése, önállótlan, idegesség.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, cukorbetegség, gyomorfekély, emésztési problémák. Harmonizáló kép: tűz, gyertyaláng látványa, napozás
Alulműködésnél: sárga
Túlműködésnél: lila


Szívcsakra

Színe: zöld, rózsaszín, arany.
Eleme: a levegő.
A szív magasságában van.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, szív, mellkas, tüdő alsó része, bőr, vérnyomás, keringés, immunrendszer.
Életfeladata: A szeretet megélése és kinyilvánítása, részvét, emberi szolgálat.
Harmonikus működés: Együttérző, feltétel nélküli szeretet, gondoskodó, harmóniára törekvés, önzetlen, odaadó, törődő.
Túlműködik: Birtokló természet, szeretetének feltételt szab, érzelmi éheztetéssel büntet, túl dramatizálja a dolgokat.
Alulműködik: Fél a visszautasítástól, érdemtelennek találja magát a szeretetre, önsajnálatba menekül, zárkózott, érzelmi függőség, üres kapcsolatok, közöny.
Testi betegségek: Kapcsolódó testrészek betegségei, elégtelen légzés, magas vérnyomás, keringési problémák, visszérgyulladás, infarktus, rákbetegség.
Harmonizáló kép: rózsaszín felhők az égen, természet zöldjében tett séták.
Alulműködésnél: rózsaszín
Túlműködésnél: kék, sárga


Torokcsakra

Színe: türkizkék.
Eleme: az éter.
Nyaktőnél található.
Kapcsolódó testrészek: gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, nyak, torok, légcső, hörgők, tüdő felső része, nyelőcső, hangképző szervek, mandulák, fülek, állkapocs, felső végtag.
Endokrinmirigy: pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy. Hormonok: tiroxin, parathormon, calcitonin.
Életfeladata: Felelősségvállalás a tetteinkért, a kapcsolatteremtés, itt valósul meg a szó teremtő hatalma.
Harmonikus működés: Jól kommunikál, elégedett, könnyen kifejezi magát, független, nyitott, őszinte.
Túlműködik: túlságosan bőbeszédű, üres fecsegés, önelégült, arrogáns, mások manipulálása, hazudozás, minden áron erősnek mutatja magát.
Alulműködik: húzódozik az önkifejezéstől, önbizalom hiány, megbízhatatlan, nézeteiben nem állhatatos, megfelelni vágyás másoknak, félelem, hogy mit gondolnak rólunk, gombócérzés a torokban.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, fülzúgás, hallászavar, pajzsmirigy okozta betegségek.
Harmonizáló kép: kék ég látványa
Túlműködik: narancs
Alulműködik: türkiz


Harmadikszem csakra

Színe: indigó.
Eleme: az idő.
Helye a homlok közepe.
Kapcsolódó testrészek: arc, szem, orr, kisagy, központi idegrendszer.
Endokrinmirigy: agyalapi mirigy, hypofizis, a hormonrendszer karmestere.
Életfeladata: Szeretet, mely túlterjed az emberi szereteten, és minden életet átölel, minden élet védelméről és gondoskodásáról szól.
Harmonikus működés: karizmatikus, erősen intuitív, jó tanulási képességek, jó emlékezet.
Túlműködés: Nagyon logikus, dogmatikus, tekintélyelvű, arrogáns, túlzott racionalizmus, materializmus.
Alulműködik: Fél a sikertől, alacsonyra állítja a mércét, feledékeny, butaság, tanulási nehézség, hallucináció.
Testi betegség: Kapcsolódó testrészek betegségei, fejfájás, csökkent látás.
Harmonizáló kép: éjszakai csillagos ég látványa.
Túlműködésnél: sárga
Alulműködésnél: lila


Korona csakra

Színe: fehér, arany, ibolyakék.
Eleme: a fény. A fejtetőn található / kutacs.
Kapcsolódó testrészek: nagyagy, koponya, agykéreg.
Életfeladata: Isteni eredetünk megtapasztalása, isteni tudat, tökéletes lét, egységérzet. Egységesít a spirituális és a fizikai között.
Harmonikus működés: Vonzó, kisugárzó személyiség, nyugalom, harmónia van körülötte.
Túlműködik: Elmebaj, mániás depresszió, zavart szexualitás, frusztrált, nem létező erőt tulajdonít magának.
Alulműködik: Állandóan kimerült, hezitál, nem érzi, hogy valahová tartozna, bizonytalanság, céltalanság, halálfélelem, értelmetlen életérzés, felszínesség, kicsinyesség.
Harmonizáló kép: magas hegyek, havas hegycsúcs, a határtalan tér érzése.
Túlműködésnél: kék, türkiz
Alulműködésnél: fehér, ibolya

Kellemes, és hasznos időtöltést kíván:

Szenyán Ildikó
szenyanildiko@neadjafel.hu
06-20-9-344-154

 

Webdesign - Szenyán Ildikó 2005-2024 © Minden jog fenntartva!